A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat, a Galántai Honismereti Múzeum, valamint a Galántai Városi Művelődési Központ szeretettel vár minden érdeklődőt a Múzeumok éjszakája c. rendezvényre 2019. május 18-án.
A Múzeumok Világnapját 1977 óta ünneplik. A Múzeumok Éjszakája kezdeményezés Franciaországból indult 1999-ben, és 2005-ben vált európai megmozdulássá. E napon a múzeumok rendhagyó programok szervezésével igyekeznek bevonzani minél több látogatót azzal a céllal, hogy bemutassák a kulturális örökséget és nem hagyományos oktatás, illetve kikapcsolódás útján rámutassanak védelmének fontosságára.
A Galántai Honismereti Múzeum már több éve csatlakozik ehhez az európai kezdeményezéshez. Ebből az alkalomból idén is három helyszínen – a Galántai Honismereti Múzeumban, a reneszánsz kastélyban, ill. neogótikus kastélyban várjuk a látogatókat. Az egyes programok szervezésénél a fő szempont a közönség lehető legszélesebb körben való megszólítása volt.
A Galántai Honismereti Múzeumban 16:00 órakor ünnepélyesen megnyitjuk a „Mackóvilág – egy mackógyűjtő csodálatos világa – Szóda Anna gyűjteménye” c. kiállítást. Az ide látogató vendégek így az állandó tárlatokon kívül több mint 2000 macit, valamint a múzeum gyűjteményéhez tartozó régi játékot tekinthetnek meg, belemerülve ezáltal a mese, fantázia világába, vagy – az idősebbek esetében – a gyermekkori emlékekbe. A kiállítást a gyűjtemény tulajdonosa, Szóda Anna, valamint a kiállítás kurátora, PhDr. Danter Izabella méltatja. A gyermekeket e napon alkotóműhellyel várjuk. Zuzana Hlavatá illusztrátor vezetésével a kis képzőművészek saját macis leporellót készíthetnek maguknak. A macik megtekintése és a leporelló elkészítése után Kecskés Marika, hivatásos bábművész előadását ajánljuk a gyerkőcök figyelmébe, akinek köszönhetően megtudhatják, hogyan lettek a vadállatokból háziállatok. Érdemes ezen a napon az öltözékre is odafigyelni, hiszen mindenki, aki macis öltözetben jelenik meg, édes jutalomban részesül. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy amennyiben horgolt macit szeretnének nyerni gyermeküknek, érdemes figyelni a FB oldalon meghirdetett versenyünket is.
A reneszánsz kastélyban a 13:00 és 14:00 órára meghirdetett tárlatvezetésen kívül a fiatalok és felnőttek részére rendhagyó előadással készülünk Négy nő – négy évszázad címmel. Az előadást PhDr. Anna Jónásová, a Galántai Kerületi Könyvtár egykori szakdolgozója tartja, aki egyszersmind szerkesztő, bibliográfiák szerzője és az irodalom lelkes népszerűsítője is. Anna Jónásova az utóbbi néhány évben intenzíven foglalkozik az Esterházy család történetével. Tudományos munkájának eredménye a 2014-ben megjelent „Nők az Esterházy családból” c. könyv első része. A második kötet megjelenése a történelem rajongói örömére még ebben az évben várható. Habár a kiadvány az előadáson még nem lesz kapható, a benne lévő nőalakok néhány óra erejéig mégis megelevenednek. A jelenlévők megismerkednek a 16. században élő humanista Esterházy Magdolna , a 17. században élő Nyári Krisztina , a 18. században született gazdag és szerencsétlen Thurn und Taxis hercegné, valamint a némafilm elismert színésznője, Esterházy Ágnesnek az életével. Az előadást a Fringia történelmi csoport tagjai színesítik korabeli kosztümökben, akik néhány pikáns információval is kiegészítik a hallottakat. A zenei élményről a Joseph Haydn Művészeti Alapiskola diákjai gondoskodnak. Az előadás végén korabeli tánc oktatása várható, melybe a közönség is bekapcsolódhat.
A Galántai Múzeumok Éjszakája Galántán zenei programmal zárul a neogótikus kastély udvarán, amely kiváló körülményeket nyújt a pihenésre és kikapcsolódásra. A Kodály-szoba, valamint a galériában zajló időszaki kiállítás megtekintése után 21:00 órakor sor kerül a Zuzana Mikulcová Band koncertjére.
Zuzana Mikulcová a szlovák nyelvű szövegeket a pop-soul és az elektronikus zene elemeivel ötvözi. 2018. végén jelent meg második stúdiólemeze “Dievča” (ford. Lány) címen, mely bekerült a 2018-as Top Albumok közé. A lemez kapcsán Andrej Hruška (Lucie Bílá, Celeste Buckingham, Dano Heriban) producerrel és gitárossal működött együtt.
Zuzana és zenekara már számos fontos rendezvényen szerepelt. Tavaly a Bársonyos Forradalom évfordulója alkalmából a Vec és Ton S. rapperrel szerzett „Szabadság arcai” című dalát a „Biela vrana” díjátadón mutatta be. Fellépett Peter Lipa koncertjén, tévéműsorokban, tavaly pedig sikeresen koncertezett Richard Müllerrel. Zuzana és zenekara Lisa Simone Szlovák Rádióban, illetve James Blunt NTC-ben tartott koncertjén is közreműködött.
Előzenekarként 20:00 órától a helyi CUPAU feat. David Strieženec formációt hallhatjuk, akik ismert dalok coverjével segítenek ráhangolódni az énekesnő koncertjére.
Reméljük, hogy idei programunk felkeltette érdeklődésüket és velünk együtt ünneplik meg a Múzeumok Világnapját. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
A rendezvény Galánta Város anyagi támogatásával valósul meg. A belépés ingyenes.
A rendezvény ideje alatt látható tárlatok:
Reneszánsz kastély
Állandó kiállítások: Galánta város helytörténete, Polgári lakáskultúra a 19. sz. végén
Időszaki kiállítások: Drahomír Prihel – Üveg és pasztell
Galántai Honismereti Múzeum
Állandó kiállítások: Polgári lakáskultúra, Szakrális emlékek, A galántai régió hagyományos népi kultúrája, Gyógyszertár, A régió képzőművészei, Malmok és molnármesterség, Gány-Barakony régészeti lelőhely
Időszaki kiállítás: Mackóvilág – egy mackógyűjtő csodálatos világa – Szóda Anna gyűjteménye
Neogótikus kastély:
Kiállítás: „Fotószövetség Tagjainak Szalonja IV. – FIAP tagok részére”
Kodály Szoba